6. forduló

Lássuk mit tesz Iván ebben a cseppet sem kellemes helyzetben!


Magába roskadva ült le, csak bámult maga elé, agyában kavarogtak a gondola­tok, míg az idős hölgy hangja meg nem állította ezt a szédítő körforgást,
- Kincs sok időd! Ha indulni akarsz, most kell!
- De hát hogyan juthatok én vissza, hiszen úgy érzem ez képtelenség, nem tudom mit tegyek?!
- Az utat megmutathatom, de mást nem segíthetek - így a hölgy, és odament az egyik polchoz, ahonnan levett egy kis ékszerdobozra hasonlító, átlátszó fémből készült tárgyat. Óvatosan hozta és Iván kezébe adta.
- Nahát, milyen súlyos - lepődött meg.
- Igen, mert ebben van a 2000 év. Én most elengedem, neked pedig meg kell keresned, aztán elhozni ebbe a szelencébe.
Iván belenézett és úgy maradt, mozdulatlanul. Ott kuporgott a 2000 év és szemlátomást szeretett volna kijönni. Hátán vakítóan világított: Y2K.
- Felkészültél?- érte a kérdés váratlanul. Tágra nyitott szemekkel, gépiesen mozdult meg, mire a fedél felpattant és a 2000 év már ki is ugrott. Szempillantás alatt tűnt el a levélbedobón keresztül.
Kétségbeesés tükröződött Iván arcán. Hol keressem én ezt? Kicsi is, fürge is, bizonyára esze is van. Ehhez képest csak egy elfuserált dömper vagyok.
- Bízz magadban! A jövődet kell alakítanod, hogy megtaláld a múltadat - ezzel bocsátotta útjára a nénike és fázósan kellett összehúznia kabátját a metsző hideg szélben.


Hősünk nincs irigylésre méltó helyzetben. Nem egyszerű a feladata. Azt hiszem a valóságban nem sok esélye lenne. Szerintetek mi vár rá odakint?

Ahogy már előzőleg írtam, fel kell gyorsulnunk, ha végezni szeretnénk december 10-ig! Innentől már nem lesz öt nap az egyes fordulók között, de nem szeretném senkitől elvenni a lehetőséget, figyeljetek!

5. forduló

Iván ott állt az évezredváltás pillanatában háza ajtaja előtt. Innen az eddigiektől kissé más irányba kanyarítottam a cselekményt, jött a sci-fi.

Ebben a pillanatban a led zöldre váltott, és az ajtózár halk kattanással ad­ta tudtára, ha akar most beléphet. Hitetlenkedve lökte be az ajtót, a küszöbön azonban megtorpant. Valami nincs rendben! És mi ez amit érzek? Kissé édeskés és mégis áporodott illat terjengett a félhomályban, majd 3-4 tétova lépés után az ajtó bezárult. Hátra nézett és már megint az a vörös led kacsintgatott kihívóan a belső vezérlőpulton.
- A fenébe! - mérgelődött, majd a hitetlenség ült ki az arcára, amikor hirtelen fénybe borult a ház. Minden olyan ismerős volt, mégis más. A szőnyegek, a bútorok, a falak idegenül hatottak.
- Álmodom vagy csak bediliztem? - vakarta fejét Iván, majd lendületes
lép­tekkel indult a nappali felé, ahonnan halk zongorajáték hallatszott.
A folyosó végén tétovázott.
- Hiszen nekem nincs is zongorám - de a dallamok olyan lágyan, hívogatóan szóltak, hogy lába akaratlanul tette meg az utolsó mozdulatokat. Félve kukucskált be, de amit látott egyáltalán nem volt félelmetes.
Egy jóságos arcú, ősz hajú, szemüveges hölgy ült a zongoránál, és úgy tűnt lebeg a hangok szárnyán. Mosolyogva nézett Ivánra és egyszerűen csak ennyit mondott.
- Üdvözöllek.
- Csókolom - hebegte döbbenten.
- Ne ijedj meg, nem a szemed káprázik. Ez a valóság. Egy lehetséges valóság.
- De...de ez nem lehet! Én itt lakom, és mi ez az egész? Ki maga és miért van itt ez a zongora?
- Sajnos fiam, a katasztrófatervek sem számolnak mindennel. Az átállás nem megy mindig úgy, ahogyan azt eltervezzük és ebből problémák adódhatnak. Pácban vagy, de még van visszaút. Ez ugyan nehezen járható, azonban ha erős akarattal indulsz, és hiszed hogy a végére érsz, akkor visszajuthatsz a saját világodba, a mi találkozásunk pedig csak emlék marad. Ha nem, el kell szakadnod a múltadtól, és meg kell barátkoznod azzal, hogy további életed itt éled, és akiket szerettél sohasem láthatod.
Nézz ki az ablakon!
Iván odarohant, és szájtátva bámulta, hogy a szomszédban, a Gézáék kedves kis háza helyett csupa üveg és fém torony áll, uralva a környéket, mely leg­inkább lepusztult gyártelephez hasonlít, ahol az egyetlen mozgás a szél, amint odébb görget egy-egy üres kartondobozt. Lassan nézett tovább, de a lát­vány siralmas volt...


Megtörünk vagy csak azért is megpróbáljuk a lehetetlennek tűnő feladatot? Vagy lehet hogy jobb lenne itt maradni? Új ház, új "nagyi", esetleg új szerelem is később? Lehet hogy itt becsületesebbek a duda árusok is?

A megunhatatlan gyertyák

Nagyon benne vagyunk a játékban, én meg alig mutatok valamit, mi készül a háttérben. Pedig közben dolgozom is, csak nem mindig újat készítek. Na és persze nincs is annyi időm, mint amennyit szeretnék. Sajnos. Van egy csomó megvalósítandó ötlet, csak mikor? Amikor munkából hazaérek sokszor már nincs elég energiám.
Azért igyekszem hiszen nagyon szeretem a Tiffany-t. Nemrég jött egy gondolat. Szép őszünk volt eddig, a falevelek csodás színekben pompáztak. Mi lenne ha készítenék egy gyertyatartót a lehullott lombot mintázva? Hálás téma az ősz, még lehetne kihozni belőle dolgokat.

 

Találtam egy érdekes gyertyát, ehhez is kellett készíteni valamit. Ezt valahogy nem lenne szívem meggyújtani.

 

4. forduló

Akkor vezessük haza Ivánt, persze nem azért, hogy jól megérdemelten leheveredjék, vár még rá néhány feladat...

Bokája dagadt volt, de használható. Bicegve, sűrűn hátra nézve sietett el és váltott egyre gyorsabb tempóra. Itt-ott már embereket is látott amint imbolyogva, széles jókedvvel múlatják az időt. Ahogy nőtt a népsűrűség, úgy lett egyre ismerősebb minden és örömmel vette tudomásul, hogy nemsokára hazaér.
A kis utcába érve szinte szárnyalt és az utolsó lépéseknél már nem is ér­zett fájdalmat. Zene hangjai szűrődtek ki az ablakon. Bepillantott és kissé keserű lett a szíve. Dübörgő ritmusra hajlékony testek mozdultak vadul vil­logó fények között. Egymást ízlelgető szerelmesek itt, magányos lelkek ott. Már érezni vélte az ital, parfüm és izzadtság szagát amint összekeveredik a füstös helyiségben.
A csengőhöz lépett és megnyomta. Semmi. Még egyszer. Ugyanaz! Gondolta bezörget az ablakon, amikor hangos szirénázással rendőrautó fordult be a sarkon. Űzött vadként ugrott hátra fedezéket keresve a sövény mögött, de felé sem pillantva száguldottak el. Óvatos léptekkel lopakodott vissza és bezörgetett, de nem figyelt fel senki. A melleket döngető zene mindent uralt.
- Most mit csináljak? - tűnődött.
Csak egy vörös led villogott ütemesen a bejárati kezelőpulton. Fázósan dör­zsölte össze két kezét és fájó szívvel gondolt kedvesére, aki - remélte - nagyon aggódik már érte. Aztán a vacsora jutott eszébe, és máris kemény gombóccá ugrott össze a gyomra.
- Itt halok éhen a saját házam előtt, be kell hogy jussak!
Órájára nézett. 

23.59-54.. .55...56...57...58...59...00.00.00.

Mi történhet az évezred váltás pillanatában? Bejut vagy sem?

3. forduló

Az új játékosoknak utolsó lehetőség indulni az angyalkáért, ugyanis a részükről kihagyott két fordulón túl vagyunk. Nézzük mi történt Ivánnal az én 12 évvel ezelőtti elképzelésem szerint. 

Nem mert a parkoló felé visszamenni, a másik irányba viszont nagyon fáradt­ságos volt az út. Botorkált, időnként elesett, majd káromkodva tápászkodott fel. Drótkerítéshez érkezett. Elindult ösztöneitől vezérelve a helyesnek vélt irányba, és az mint vezérfonál vezette ki egy csendes kis utcába. A jókedv hangjai távolról hallatszottak, jelezvén a hangulat a lépcső kö­zepén tart és nemsokára tetőpontra ér.
- Ugyan otthon most mi lehet? Biztosan keresnek.
Tovább nem juthatott a töprengésben, mert fenyegető morgást hallott ijesz­tően közelről. Megtorpant és rémülten meredt a cseppet sem barátságos ter­metes kutyára. Lassú mozdulatokkal próbált kitérni, de az erősödő hang fél­reérthetetlenül adta tudtára hogy ki itt az úr. Pánikba esve iramodott neki, de esélye sem volt hogy lerázza támadóját, mely hátulról mart kabátjába, kis híján feldöntve Ivánt. A mérges állat fejét rázva húzta zsákmányát és az hangos reccsenéssel engedett. Esetlen mozdula­tokkal igyekezett talpon maradni, miközben segítségért kiabált, de nem hallot­ta senki. Egy villanyoszlop magasodott mellettük, menedék kutyák elől mene­külőknek. Gondolkodás nélkül ugrott és kétségbeesetten kerestek ujjai ka­paszkodót, lábai támaszt. Mint acélcsapda, zárultak fájdalmasan bokájára a hatalmas állkapcsok és mázsás súly húzta vissza a földre. Felüvöltött. Lába ösztönösen akarta kisza­badítani párját és egy hatásos orrba rúgással ez sikerült is. Lélegzetvétel­nyi szünethez jutva biztonságos magasságba ért.

Szemét áldozatáról le nem véve ült le az eb, és agresszíven figyelt Iván minden mozdulatára. A nagy mutató majdnem körbeért, mire az őrző megunta a dolgot és rosszalló vakkantásokkal távozott, de Iván még sokáig nem merte feladni a biztonságot jelentő helyét. Tétova mozdulatokkal indult lefelé és ekkor vette észre, hogy ujjait véresre sebezte a durva beton.

Akkor most itt tartunk, ideje lenne már hazamenni? Vagy esetleg valami újabb "csemege dolog" jöhetne? A megadott szavak meg még elő sem kerültek!

Hangulatlámpa

Hogy ne csak a játékkal legyünk elfoglalva, időközben alkotok is, még ha nem is nagy lendülettel.
Nemrég bemutattam nektek a készülő lámpa terveit. Örömmel jelenthetem, elkészült. Teljes egészében saját munka, szőröstől-bőröstől. Azt mondtam négy vagy öt oldalú lesz, aztán mégis a három volt a nyerő. Úgy éreztem ennyi elég, nem kell nagyobbnak lennie. A hálószobánkba került, majd jön a társa is.

Ilyen volt...

...ilyen lett

 Brumika kissé szomorúan ül alatta. Úgy látszik jobban szerette a régit.

Sajnos a fotóim nem a legjobbak, nem adják vissza azt, amit én látok. De sebaj! Nekem tetszik! Most már kezdem sejteni, mit jelent a Tiffany lámpa. Hihetetlen meleg fénye van, lehet mellette olvasni, ugyanakkor mégis hangulatos, sejtelmes. Már egyre jobban izgat egy igazi lámpa készítése. Nem tudom mikor vágok bele, de izgalmas lesz.

2. forduló

Úgy látom senki többet harmadszor, folytathatjuk tehát összevert Iván történetét. 

Amikor az autóhoz ért, már kezdett erőre kapni.
- Ülj! - parancsolt a kis ebre, de az csak értetlenül figyelt. Farát lenyomta a földre, megsimogatta a fejét és kérlelte.
- Maradj így! Jó? Az pedig okos jószág lévén, nem ellenkezett. Körbekémlelt, de a város nem rá figyelt. Óvatosan próbálgatta az ajtókat, ám a fiatal Honda ellenállt a kísérletezésnek és nem akart kitárulkozni gazdájának. Villamos szakember lévén úgy érezte, ha bejutna, nem okozna gondot az elindí­tás. Szétnézett alkalmas eszközt keresve, mellyel fájdalommentesen bírhatná jobb belátásra a makacs autót.
A közelben építkezés területe volt, odaindult és mindenfelé szétdobált va­sakat talált. Találomra kiválasztott kettőt és igyekezett az üveget lejjebb feszí­teni. Apró szilánkok pattantak le a félénk beavatkozás hatására, de nem moc­cant. Reszkető kézzel babrált, s elégedetten állapította meg, milyen előre­látó volt amikor nem szereltetett be riasztót. Mivel az üveget nem szívesen törte volna be, előbb még megnézte a csomagtér ajtaját.
A résbe illesztette a nagyobbik szerszámot, amikor dobhártyája rezgéseitől kővé meredt.
- Játszadozunk? Szilveszter éjjelén?
Rémülten nézett hátra, és a rend őre tornyosult mögötte.
- Elveszítettem a kulcsomat - magyarázkodott Iván. Enyém a kocsi.
- Hát persze - bólintott kedvesen a járőr, és az egyéb papírok után érdeklő­dött.
- Semmim sincs, de otthon igazolnak. Éppen haza igyekeznék - könyörgött, de nem hatott a kifogás.
- Vége a bulinak, folytatás a kapitányságon! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon a derek őrmester. Kezeket az autóra, lábakat szét! - parancsolta és esetlen mozdulatokkal próbálta hősünket megmotozni.
- Nem hagyhatom, hogy most becsukjanak - gondolta rémülten Iván, miközben hallotta, amint rendőre járőrkocsit hív a rádión.
Hirtelen mozdulattal vetette át magát a motorháztetőn, és fájdalmasan huppant le a másik oldalon. Erejét megfeszítve iszkolt az építkezés felé, és mire a közbiztonság őrzőjének agyából végtagjaihoz ért a parancs, hosszú másodpercek teltek el.
- Állj meg te gazember! - ordította, és nehézkesen lódult utána.
Iván erejét a félelem megsokszorozta, úgy érezte az életéért fut. Észre sem vette, hogy már nem kergetik. Kapkodva mászott át a törmelék kupacokon és kifulladva bújt meg a jótékony sötétségben.
Még hallotta a szirénázást, érzékelte a fényeket, de a kiskutyán kívül mást nem vezethetnek elő. Úgy lapult, mint nyúl a barázdában. Egyre csak figyelt és csak akkor mert megmozdulni, amikor már nem bírta tovább a mozdulatlanság fájdalmát.
- Nagy szarban vagy, Iván - állapította meg. Messziről érezni...

Mit lehet itt tenni? Ti  meddig bujkálnátok és utána merre tovább?