2011. nov. 29.

6. forduló

Lássuk mit tesz Iván ebben a cseppet sem kellemes helyzetben!


Magába roskadva ült le, csak bámult maga elé, agyában kavarogtak a gondola­tok, míg az idős hölgy hangja meg nem állította ezt a szédítő körforgást,
- Kincs sok időd! Ha indulni akarsz, most kell!
- De hát hogyan juthatok én vissza, hiszen úgy érzem ez képtelenség, nem tudom mit tegyek?!
- Az utat megmutathatom, de mást nem segíthetek - így a hölgy, és odament az egyik polchoz, ahonnan levett egy kis ékszerdobozra hasonlító, átlátszó fémből készült tárgyat. Óvatosan hozta és Iván kezébe adta.
- Nahát, milyen súlyos - lepődött meg.
- Igen, mert ebben van a 2000 év. Én most elengedem, neked pedig meg kell keresned, aztán elhozni ebbe a szelencébe.
Iván belenézett és úgy maradt, mozdulatlanul. Ott kuporgott a 2000 év és szemlátomást szeretett volna kijönni. Hátán vakítóan világított: Y2K.
- Felkészültél?- érte a kérdés váratlanul. Tágra nyitott szemekkel, gépiesen mozdult meg, mire a fedél felpattant és a 2000 év már ki is ugrott. Szempillantás alatt tűnt el a levélbedobón keresztül.
Kétségbeesés tükröződött Iván arcán. Hol keressem én ezt? Kicsi is, fürge is, bizonyára esze is van. Ehhez képest csak egy elfuserált dömper vagyok.
- Bízz magadban! A jövődet kell alakítanod, hogy megtaláld a múltadat - ezzel bocsátotta útjára a nénike és fázósan kellett összehúznia kabátját a metsző hideg szélben.


Hősünk nincs irigylésre méltó helyzetben. Nem egyszerű a feladata. Azt hiszem a valóságban nem sok esélye lenne. Szerintetek mi vár rá odakint?

Ahogy már előzőleg írtam, fel kell gyorsulnunk, ha végezni szeretnénk december 10-ig! Innentől már nem lesz öt nap az egyes fordulók között, de nem szeretném senkitől elvenni a lehetőséget, figyeljetek!

6 megjegyzés:

  1. Összeszedi magát és útra kel,rájön mit is kell tennie. (Persze hogy mit azt én nem tudom.)

    Mellékesen megjegyzem,hogy a blogger hatalmas hibákkal küzd,mert hol mutat nekem téged hol nem és már nagyon bosszantó,hogy olyanok bejegyzéseit is látom,akiket nem követek! Más is van így ezzel?

    VálaszTörlés
  2. Hát én most teljesen tanácstalan vagyok... Talán szeméthalmok várnak rá odakint, és a 2000 év a legtisztább helyre ment? Lehet, ott talál majd rá Iván.

    Nekem szerencsére jól működik a blogger, de időnként nálam is vannak gondok. Remélhetőleg hamar rendbe jön.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem 2000 év segít neki megtalálni a kocsik, szerezni pezsgőt, és elagyabugyálja a rosszfiúkat :)))

    VálaszTörlés
  4. Szerintem pedig a (lelkileg) "legtisztább" emberhez fog repülni a kis szelence (mondjuk Mariahoz!?). :)

    VálaszTörlés
  5. Nálam is bajok vannak a bloggerrel. Időnként senkit nem mutat!

    VálaszTörlés
  6. Iván meglátogathatná a helyszíneket, amik lényegesek voltak a múltja szempontjából. Például ahol megkérte kedvese kezét, a régi iskoláit, legkedvesebb gyermekkori helyét, ahol született, és itt találná meg a 2000 évet. :)

    VálaszTörlés