2012. ápr. 1.

Sorsoltam?

A közvélemény kutatás véget ért, a potya tocsa szerzési lehetőség ezennel lezárult. Azt gondoltam, kissé többen szeretnének valami Tiffany ajándékot majd, de a lehetőség még adott lesz ezután is. Mit is csináljak most? Mindössze három megjegyzés érkezett, hárman nevezték meg vágyukat. Úgy tűnik, a blognak még van hová fejlődni. Sajnos én nem vagyok az a rendszeres blog író, időnként vannak szünetek. Most viszont arra gondoltam, nem is fogok sorsolni. A három leghűségesebb olvasóm mind megkapja a tocsa-t. MrsSame, Kisnyul és Latinka, köszönöm a részvételeteket! Egyébként beteg vagyok. Jutka már három hete betegeskedik, én pedig büszke voltam, milyen erős vagyok, hogy nem kapom el. Kellett nekem erre gondolni! Másnap már éreztem valamit. Most már én is benne vagyok rendesen. Azért ágynak még nem estem, csak levert vagyok, fáj a fejem és itt-ott, levegőt alig kapok és nincs kedvem semmihez. Szerencsére nem vagyok az az igazi férfi, aki egyből halálán van és ápolni kell. Remélem néhány nap alatt átvészelem, és erőm teljében újra alkothatok valamit!

9 megjegyzés:

  1. Sok-sok C-vitamin :) !!
    Egyébként pont ma hallottam a Maradj talpon reklámját. Majd ugye szólsz, amikor mérkőzni mész :) ?

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok és köszönöm a tocsa-t. Tessék pihenni,húslevest,vitaminban gazdag ételeket enni. Egy kis gyógytea is javallt (hársfa,kamilla,lándzsás utifű stb.)
    Végre egy férfi aki nem nyavalyog.El sem hiszem!

    VálaszTörlés
  3. Köszi!
    Egyébként meg ne keseregj a blog látogatottsága miatt,én úgy veszem észre,általában lanyhult a blogolási kedv. Talán a facebook a ludas benne?
    Gyógyulj meg hamar!

    VálaszTörlés
  4. Köszi!
    A blog látogatottsága miatt meg ne aggódj,úgy veszem észre,most általában lanyhult a blogolási kedv. Talán a facebook az oka?
    Gyógyulj meg hamar!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, köszönöm! :)
    Jobbulást neked! Sok vitamin és pozitív gondolatok, nehogy már pont húsvétra betegedj le!

    VálaszTörlés
  6. Aranyosak vagytok. Megfogadok minden tanácsot és már előre is így tettem.

    VálaszTörlés
  7. Remélem mire ezt olvasod már Makk Marci vagy. :))
    Most találtam ide így jól lemaradtam a tocsa gyűjtésről.

    VálaszTörlés
  8. Örülök neked! Semmiről nem maradtál le, nincs még túl nagy hátrányod, bármi előfordulhat.

    VálaszTörlés
  9. Hát én is jól lemaradtam sajnos. :( De ez nem azt jelenti, hogy már nem érdekelnek az üvegcsodáid, csak egyszerűen alig van időm a saját blogomra is, nem még máséra. :(
    Remélem, meggyógyultál már, és szorítok nagyon a tévézéshez is! Ha már lement a tv-ben is az adás, azért remélem, megírod, hogy sikerült, vagy teszel ki egy linket, amin azok is megnézhetik, akik egyébként nem tv-znek! Kíváncsi vagyok én is! :)

    VálaszTörlés