2012. febr. 28.

Kapaszkodom

... hogy le ne essek. Ma még sikerült! Túljutottam a válogatókon, irány a TV felvétel! Úgy elmondanám mi történt, de nem lehet. Azért nagy vonalakban, talán. Nem tudom voltatok-e már munkahelyi csapatépítő tréningeken? Ez valami hasonló volt. Körbe ültünk, volt egy személy a produkció részéről (ő döntötte el, ki mehet tovább), olyan játékvezető féle. Tulajdonképpen neki kellett eladni magunkat. Játszottunk, ismerkedtünk. Mindenki bemutatkozott, én voltam az utolsó és nálam hangzott fel az első nevetés (pedig Jutka néha azt mondja, nekem nincs is humorérzékem). A műsornak megfelelő játékokat játszottunk, csak itt nem volt betű segítség. Kaptuk a kérdéseket, a hölgy pedig jegyzetelt. Aztán elvonultunk, jött a következő csoport. A játékvezető megbeszélte magával (vagy mással is?) a dolgokat, aztán eredményt hirdettek. Egészen sokan megfeleltünk! Még nem tudni mikor lesz a TV felvétel, de 2-3 héten belül. Ott dől el hogy játékos vagy ellenfél leszek. Azt mondták hosszú, fárasztó és unalmas lesz! Két teljes nap! Most furcsa érzéseim vannak. Idáig eljutottam, ez jó. Nem érzem magam butábbnak a nagy átlagtól. De mindenkinek van olyan kérdés, amire nem tudja a választ. Azonkívül az izgalom! A képedbe világít a reflektor, izzadsz, feszengsz, közben jó-pofiznak veled. Aztán felteszik a kérdést, anyja neve? Hirtelen azt sem tudod megmondani! Ma például egyetlen kérdésre nem tudtam felelni, de már a kérdésre sem emlékszem. Az biztos Shakespeare művéről volt szó, mondtak egy szereplőt, én mondjam a mű címét. Nem ismertem azt, sosem hallottam róla. De! A Hamleten kívül egy műve sem jutott eszembe, pedig 5-6 címet kapásból tudok, még ha a tartalmukat nem is ismerem. Már most többen is jártunk így. Mi lesz még ott? Pozitívan gondolkodom, van bennem vállalkozó szellem, de most egy kicsit megremegett a lábam. Attól tartok, nem fogok tudni egyetlen épkézláb választ sem kinyögni. Az pedig ciki lehet. Nem gondoljátok? Na jó, ha jobban belegondolok, ennek nem nagy az esélye, de mégis! Ez is benne van a pakliban. Ha leesek, szeretnék úgy, hogy mutattam valamit. Aztán ott van a szerencse. Ellenfélként, amíg a játékosnak van 2-3 passz a tarsolyában, alig van esély. Ha meg a nyereményed 100 Ft, na az a kitolás! Mindegy! Ezt már végig csinálom. Akár nyerek akár nem, ilyen még nem történt velem. Ki tudja lesz-e még újra lehetőségem? Kár ezen agyalni, próbálok egy kicsit készülni, aztán majd meglátjuk, mit ad a gép? Itt köszönöm meg az eddigi biztatásotokat, nagyon jól esett hogy velem vagytok. A TV adás idejét pedig majd megírom amikor túl leszek a felvételen. Azt nem hogy hogy sikerült, próbálom majd leplezni. Izguljatok ti is!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper!
    Sok-sok-sok-sok sikert!;)

    VálaszTörlés
  2. HAJRÁ CSABA!!!:) Nahát, mik nem derülnek ki rólad!:) Ismerem ezt a forgatásos izgalmat, én is voltam ilyen helyzetben, ráadásul élő adásban, de inkább elkerülöm, ha lehet!:) Folyt a víz a hátamon, piros voltam, mint a rák és olyan dolgokat mondtam, amin magam is meglepődtem!:D Te meg fogod szokni! Én nem szeretném...
    Bocsi, nem ide illő téma, de a komment küldéshez ezt a google fiókos, kétszavas izét nem tudnád kikapcsolni? Nem találok 2 olyat, amit el tudnék olvasni! Biztos velem van a baj, ne haragudj!...

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!
    Egy kalappal a felvételhez. Izgatottan várom az adást! :)

    VálaszTörlés
  4. Továbbra is csak drukkolok :) !

    VálaszTörlés
  5. Drukkolok! Csak így tovább és még ügyesebben. :D

    VálaszTörlés