2011. dec. 29.

Ötletbörze

Az utóbbi időben kissé megfogyatkozott az üveg készletem. Egyébként sem volt túl sok, szerettem volna többfélét is, újakat, másokat. Az a nagy baj, hogy Egerben nem tudom beszerezni, ezért nagy gond a vásárlás. Utazni kell érte, vagy neten rendelni, de jobb szeretem igaziban látni. A monitor eléggé rendesen csal, érhetnek (és érnek is) meglepetések. Tegnap nekiindultunk. Irány Debrecen! Igaz hogy fárasztó volt, de megérte. Igazán elégedett vagyok az eredménnyel! 15 féle üveget vettem, bár nem mindegyik új, néhányat már használtam eddig is. De az árak! Ne tudjátok meg, mennyi pénzt hagytam ott! De valamit valamiért! Még mindig ez volt a számomra ismert legolcsóbb megoldás. Most már újra újult erővel nekilendülhetek. Csak azt nem tudom, mi legyen az első, ami ezekből készül? Van valami jó ötletetek? Kíváncsi lennék rá? Hogy érdekesebb legyen, aki javaslatot ad, és a családi tanács azt mondja, legyen, az kap egy tocsa-t. Aztán majd megmutatom az elkészült alkotást. A javaslatot tevő pedig adhat neki nevet, címet, vagy mittudoménmit. Ami illik hozzá.
Mutatom az új szerzeményeket.A többség kissé átlátszó, főként meleg színeket választottam, színeseket, vidámakat. Piros, narancs, sárga, borostyán, vöröses-barna, egészen mélykék, sötétzöld...



Most szabok határidőt is, legyen mondjuk január 01. éjfél. Akkor hát rajta! Hadd lássam, kinek-kinek mi jut eszébe? Esetleg mi a vágya? Mi dobogtatná meg a szívét, ami színes üvegekből készül?

7 megjegyzés:

  1. Tudom, tudom, messze még, de az első ünnep, amire az emberek felfigyelnek, az a Valentin nap! Szivecskéket feltétlenül csinálnék. Abból sosem elég.
    Aztán a nőnapra virágokat, különbözőeket, vázába valót és a hópelyhek helyett ablakokba valót is.

    VálaszTörlés
  2. Csinos kis vázát egy szál virágnak; ilyet ritkán lehet kapni. Vagy picike vázát ibolyának például,mégse pohárba tegyük:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép üvegeket vettél!! Ismerem az érzést, ha az ember beszabadul egy ilyen üzletbe....:-) Ezért én mindig korlátozott mennyiségű pénzt vittem magammal :-) Ma meg inkább kihozatom, ami kell, ne is lássam :-) Ötleteket pedig játékon kívül, e-mailben. Nem szeretnék senkit befolyásolni, én is izgatottan várom, ki mit képzel el a sok szép üvegedből.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem egy kisebb, asztali állólámpát készíts! :) Az nagyon szép lenne ilyen márványos üvegből.

    VálaszTörlés
  5. Még valami eszembe jutott: én személy szerint nagyon szeretem a virág mellé szúrható kis díszeket; akármilyen figurát el tudok képzelni: madárház, karneváli maszk,nyuszi,virág,madár,lepke,lóhere,virágtündér...

    VálaszTörlés
  6. Úgy látszik,az én fantáziámat indította be leginkább ez a bejegyzés:)) még karos mécsestartót is el tudnék képzelni,2,3 vagy akár négy karon különböző színű mécsestartókkal,igazi tavaszi színkavalkád:))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon örülök az ötleteknek, van köztük több is, ami eszembe sem jutott volna. Köszönöm! Van "favoritom", de a többség dönt. Kíváncsi leszek a családom véleményére.

    VálaszTörlés