2011. dec. 8.

Befejező rész

Ivánt végre hazavezettem a nem mindennapi kalandok után.


Puha érintést érzett homlokán, és szemét kinyitva az öröm hullámai öntötték el fáradt testét. Maria hajolt fölé gyöngéden mosolyogva. Karja féltőn ölelte és egyetlen gyertya fényében árnyékuk összefonódva remegett a falon.
- Minden rendben lesz - súgta, és Iván megkönnyebbülten adta át magát közel­ségének. Még érzékelte amint Maria lágy hangon duruzsolva meséli el, hogyan hozták be, mint egy ázott kismacskát az ajtó elől éjfél után pár perccel, miután pacemakere elkezdte őrült táncát. Elmesélte hogyan aludtak ki a fények, és hogy a televízió utolsó erejével próbálta a pánikba eső emberek tudatát felelős gondolkodásra bírni, majd emelt fővel adta meg magát a mindent felemésztő energiahiánynak. A fényes társaság még tartotta magát, de a széthúzás csirája már kezdte felütni a fejét, és hirtelen szárba szökkenve, mint tébolyult hangyák szaladtak szét. A jó öreg generátorok hangja hallatszott elszórtan s Maria sajnálta, csak elemlámpákra és gyertyákra hagyatkozhat.
Az EUROTÁV, az persze alaposan felkészült! Bárhová lehetett telefonálni, de csak a türelmeseknek, mert a kedves szőke hang mindenkinek ezt mondta.

- a vonalak zsúfoltsága miatt a hívott szám nem elérhető. Legyen szíves megismételni a hívást később... Egy idő után persze ez is unalmas volt.
A szomszédos repülőtérről is furcsa zajok és gyanús fények tűntek fel a fi­gyelmesebb szemlélődőknek. A közutak? Aki jót akart még hazatért éjfél előtt! Ebben a helyzetben meg a gáz minek?  Hiába volt a gondos tervezés, a minden eshetőségre készenlét, azért az ember még mindig csak játékszer a saját maga által kialakított játékszobában. 
Azt hiszem - fejezte be Maria - megtanulom a gyertya öntést és részt veszek túlélő tanfolyamon, azután jöhet a 3000.
Iván nem hallott már percek óta semmit, elégedett arccal bezárta tudatát, hogy minél előbb új energiával töltődjön fel. Mire fogékony lett a világ dolgaira, Maria már a hideg vacsorát készítette. Hátulról lépett mögé, gyengéden átölelte és testüket a boldogság hullámai járták át.
- A nehezén túl vagyunk - mondta Maria, de elárulhatnád hol jártál éjfél előtt?
Nagy sóhajtással kezdte el, kedvese pedig aggodalmasan és hitetlenkedve hallgatta. Már benne jártak az estében mire a végére ért.
Percekig ültek csendben könnyes szemmel szorítva egymás kezét, és Iván megkönnyebbülten gondolt arra, hogy másfél napi éhezés és vacogás után végre ismét fedél van a feje fölött. Az új év első napja ez. Gondos kezek vigyáz­nak rá: Maria minden percét vele tölti.
Sáros ruházata egyik zsebéből egy viharlámpa kerül elő és egy autó vissza­pillantó tükre. Ezen mindketten mosolyogni kezdenek. Legfontosabb dolog ezután az lesz, hogy visszaszerezzék a kutyát.


Ez volt tehát az én történetem amivel a pályázaton részt vettem. Szerintetek értem el valamilyen helyezést? Tippeljétek meg! 
A határidő: december 10. 17:00 utána sorsolok, aztán repül egy angyalka.

Egy kis segítség, vagy nehézség a tippeléshez.
1. helyezés
2. helyezés
3. helyezés
Különdíj
  Helyezetlen 
Ne feledjétek, nem számít helyesen tippeltek vagy sem!
Azt is szívesen venném, ha megírnátok véleményeteket erről az eddigi egyetlen írói megnyilvánulásomról. Sokkal többen követték a cselekményt, mint ahányan játszottak. Tőlük is örömmel olvasnék visszajelzést! Tudjátok! Bírom a kritikát is! Úgy gondolom, ez próbálkozás is belefért a kreatív dolgok közé. De írói babérokra valószínűleg ezután sem török.

5 megjegyzés:

  1. hoppá, mikor az előzőhöz írtam a bejegyzést ez még nem volt itt :D
    mondjuk kora délután töltöttem be az oldalad :)
    3.-ra tippelek

    VálaszTörlés
  2. Hát, nekem tetszett, nagyon érdekes volt a történet, bár be kell valljam, a történések fonala nekem itt-ott picit összegubancolódott :) , de lehet a figyelmetlenségem miatt ^^" ...
    Én is valamelyik dobogós helyezésre tippelek, talán 3...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett a játék, egyre inkább kíváncsi lettem a végére, a kommenteket is nagyon jó volt olvasgatni! :) Én is a különdíjra tippelek.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is különdíjas lett a történet!:)

    VálaszTörlés