2011. okt. 16.

Vége, vége, vége!

Egy újabb kicsike játék ért véget. Egyik-másik megjegyzésen jót mosolyogtam, na nem azért mert nevetséges ötletetek volt, hanem jópofákat írtatok. Arról pedig, hogy valaki "hülyeséget" ír, az a véleményem - hogy ha én lennék Besenyő M.M.J.T. István, aki nem vagyok, azaz Besenyő Mindig Mindent Jobban Tudó István, ő azt mondaná, "ez kérem, hülyeség!" -, én ilyet nem mondok. Tisztelem mindenki véleményét, ezen a blogon mindig demokrácia lesz, fontos számomra mindannyitok gondolata. De azért akkor is jól szórakoztam!
Most már látom, nem is volt ez olyan könnyű, mint ahogyan én azt előre hittem. Nem volt a mérethez viszonyítási alapotok. De ez nem volt szándékos, ilyen fotót készítettem és arra nem is gondoltam akkor, ebből még játék is lesz.
Ennyi bevezető után végre kinyögöm, mi is ez? Igen!


Ez bizony távirányító tartóként hasznos része nappalinknak. Nem tudom nálatok vannak-e problémák a távirányítókkal, nálunk mindig el-el tűntek. Állandóan keresni kellett valamelyiket, de mióta van ez a kis tartó, nem kell velük bújócskázni. Nagyon praktikus dolog. Arról nem beszélve mennyivel rendezettebb így, hiszen az asztalon sincsenek szanaszét.
Egyetlen helyes megoldás érkezett, mégpedig Cinella volt nagyon ügyes, így övé a tocsa.
A többiek se szomorkodjanak, majd legközelebb újra nekifuthatnak egy másik játéknak.
Addig is szép napokat kívánok!

4 megjegyzés:

  1. Hát erre álmomban se gondoltam volna. Én azért továbbra is ékszertartónak használnám. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem pedig az ékszertartó nem jutna eszembe. El sem tudom képzelni hogy tartaná őket. Ez az én képességeimet meghaladja! Vagy csak még nem láttam hasonló ékszertartókat.

    VálaszTörlés
  3. Na bakter! A Zuram mondta, de én meg áááá, intettem, nincs annyi távirányító a világon egy lakásban, aminek ilyen izé kéne.... Na, hát van!
    Nálunk kettő van, mindegyiknek fix helye van, valahol valakinek a kezében!
    Mi ebből a tanulság??? Hát hogy nálad érdemes pasiésszel gondolkodni :D
    Hagyom legközelebb Sapát érvényesülni :D (had' örüljön)

    VálaszTörlés
  4. Ó, köszönöm. Ezek szerint jó a térlátásom? :-)

    VálaszTörlés