2011. szept. 15.

Véget ért a játék

Első játékom a végéhez ért. Nagyon jó volt látni, olvasni a különféle tippeket, és közben gondolkodtam, miért éppen arra tippeltetek? Megírnátok nekem, milyen megfontolásból választottátok azt, amit? Nagyon kíváncsi lennék! Bár egy-két tippem azért van. Jöttek a válaszok, de sajnos sokan mellélőttek (szerencsére nem mindenki). Hiába mondtam hogy változtathattok, nem hallgattatok rám! Ugye-ugye? Egyébként biztos voltam benne, lesz helyes megfejtés. Olyannyira, hogy sorsolnom is kellett. Két alkotás vitte el a pálmát, a kék fényképkeret és a szalvétatartó. A kék fényképkeret a nagyobbik fiam barátjának készült az utolsó pillanatban, nagyon kutyafuttában ballagásra. Már nem is tudom miért kellett annyira sietni, miért nem volt rá idő. Ez volt a harmadik munkám. Most már akkor elmondom a másodikat is, így kerek. A tulipános papír zsebkendő tartó.

Az első művem bizony a szalvétatartó volt. 


Ez most is itthon van, nem adjuk senkinek, nagy becsben tartjuk. Csak az a baj, kissé magányos, de már van ötletem hogy párt készítsek neki. A nyertes pedig, aki megkapja a Boldogság Kék Madarát, hogy újabb és újabb szerencsét hozzon neki, nem más, mint



Bernadett.



Gratulálok a nyertesnek, a helyesen válaszolóknak, akiknek most nem kedvezett a szerencse, és köszönöm a részvételt minden kedves játék kedvelő érdeklődőmnek. Nagy örömömre szolgált ez a játék, lesz még máskor is, mert játszani jó. Játszani kell! Mindenkiben lakozik még azt hiszem a gyerekből, egy kicsike ember aki nem akar felnőni. Mindenki emlékszik még a gyermekkori élményeire, az apró vagy nagyobbacska csínytevéseire, az abból fakadó izgalmakra. Hasonlókra még akár ma is képesek lennénk! Vagy csak gondolatban eljátszani, mi lenne ha...? Ezért jó, ha megőrizzük gyermekkori énünk egy pici darabját, mert lehet hogy itt-ott már néha fáj, de a lelkünk ezáltal marad fiatal. 
Ilyen filozofikus gondolatokkal zárom az eredményhirdetést, és ne feledjétek, kíváncsi vagyok, miért éppen arra tippeltetek? És tudjátok mit? Leszek még én kíváncsi másra is, majd időnként kérdezgetek, ha nem baj. 

Kedves Bernadett! Tőled pedig kérek egy e-mailt az elérhetőségeddel, hogy mihamarabb röptethessem a madárkát. Fogadd tőlem nagy szeretettel!

8 megjegyzés:

  1. A Boldogsag Kek Madarat nagyon szivesen fogadom.:)
    A helye mar megvan .A haloszobank ablaka.:)
    Koszonom a jateklehetoseget.:)
    Nehez sokszor a Gyermeket meftalani onmagunkban,pedig erdemes keresni....
    Az e-mail cimem pedig:
    betikarauski@gmail.com

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Bernadett, most is ügyes voltál!:)
    Nagyon szép ez a szalvétatartó Csaba! Le a kalappal! Látszik, milyen precíz ember vagy, szerintem nem véletlen az asztaloskodás sem!...
    Állandóan aggódsz, hogy mi lesz, mit fogsz alkotni, aztán olyan szépségekkel jössz elő, hogy csak lesünk!:) Gratulálok, most különösen az elsőhöz!!!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Bernadett!
    Miért tippeltem első munkádnak a kék mécsestartót? Valószínűleg magamból indultam ki, ami belátom nagy hiba volt.:D Hobbi szinten belekostóltam a tiffanyba és eszembe sem jutott volna ilyen nagy darabbal kezdeni.A mécsestartók és tálkák közül miért a kék, csak egy megérzés volt.Általában rémségesen jók a megérzéseim,most nem jött be.Talán majd legközelebb!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok Bernadettnek, és elmesélek egy történetet....Pár hónappal ezelőtt egy Csaba nevű "pasi" írt a honlapomon található vendégkönyvembe. Nagyon kedves, dícsérő szavakat, valamint feltöltött egy fotót az első munkájáról. Ezt a bizonyos szalvétatartót. Aki nem hiszi, járjon utána! De előtte jobb lett volna :-)

    VálaszTörlés
  5. Gratula Bernadettnek! Én -magamból kiindulva-,azt gondoltam,hogy egyszerűbb a legelsőt egyenes vonalakkal kezdeni. Ezek szerint nem így van, mindenesetre egyik sem tűnt első munkának és ehhez gratulálok Neked. jól megtévesztettél minket:)!!!

    VálaszTörlés
  6. Gondoltam hogy többen is a kék fényképtartóra tippelnek majd, és Zsuzsának teljesen igaza van. Egyenes vonalak, viszonylag egyszerű kialakítás. De a szalvétatartó sem nagyon bonyolult, hiszen a legtöbb eleme azonos, és eléggé helytakarékosan lehet kivágni. Valami egyszerű, de ugyanakkor mutatós dolgot szerettem volna készíteni.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Tiffanylda! Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna, mint hogy "csak lesünk". Ha egy tapasztalt alkotó ilyet mond, az mindennél többet ér! Időnként azért sopánkodom, mert nem szeretnék senkit sem másolni, célom megtalálni a saját stílusom, de óhatatlan néha az utánzás. Ebből szeretnék minél kevesebbet, de ti már annyi mindent alkottatok, hogy ez nem lesz egyszerű. De ami könnyen az ölünkbe hull, az nem is az igazi. Küzdeni kell!

    VálaszTörlés
  8. A másolás óhatatlan! Én addig nézegettem más munkáit és törtem a fejem egy gyönyörű, utánozhatatlan:) mécsestartón, míg megcsináltam egy az egyben Andiét!!!:))) Mikor észrevettem, azt hittem elájulok és össze-vissza meakulpáztam, hogy higgyen nekem, nem onnan néztem, becsszó!... Biztos elhitte, de nagyon zavart!
    Igen, a saját stílusra törekedni kell és bizony nem könnyű!

    VálaszTörlés