2013. márc. 19.

Lámpázgatok

...az utóbbi időben.
Most a nagyobb dolgokat vettem előtérbe. Lámpák. Ebbe az irányba mutatnak gondolataim. Persze nem feledkezem meg a kisebb lélegzetű alkotástól sem, de a hangsúlyosabb darabok izgatnak mostanában. Ennek megfelelően készült ez az újabb, immár második (igazi) asztali lámpám. Ismét csak nem akartam túl sokat, inkább legyen kicsit visszafogott. A színek: elefántcsont és pezsgő. A hivatalos Spectrum megnevezésekből. Hatszögű, szögletes kialakítás, de kissé lágyítja az íves minta. Ahogy már megszokhattátok, ez is saját tervezés. Már motoszkál bennem a következő, de a végleges forma még várat magára. Addig is itt ez, véleményezzétek! Izgat engem a hagyományos Tiffany lámpa alapszín (tojáshéj) és kék vagy zöld kombinációja. Viszont nem tudom, nem nagyon erős-e az? Mit gondoltok?




4 megjegyzés:

  1. Nagyon belejöttél! :) Igazán jól néz ki ez a két szín együtt, de nekem nagyon minimál. A zöldet favoritálom mostanság, így én csak bátorítani tudlak, szerintem jól néz majd ki azzal is! Tegyél fel mintát a zöld és a kék üvegről, majd megmondjuk erős-e, de így látatlanban azt mondom simán mehet!
    A minap valamelyik lapban a barátnőmnél belebotlottam az eredeti Tiffany lámpák történetébe, azon belül is a szitakötős lámpába. Szitakötő motívum amúgy is a gyengém, első látásra szerelem lett, na majd ha megnyerem az ötöst..... :)

    http://alessiablogja.files.wordpress.com/2011/12/tiffany-dragonfly-library-lamp1.jpg

    http://blogol.hu/pikz/tissia/dragonfly-lamp-sfw.jpg

    http://belyegvilag.net/wp-content/uploads/2011/05/Tiffany-Lamp-300x286.jpg




    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép!! Nekem külön tetszik, hogy ilyen visszafogott. Nagyon hangulatos, és bármilyen lakásba biztosan illik. Nekem ezek a szitakötősek viszont túlzásnak tűnnek, inkább egy kiállításon tudom elképzelni, mint az otthonomban.

    VálaszTörlés
  3. Nem is tudom... nekem is kissé merésznek tűnik az a sok szín és forma. Ehhez gyűjtenem kell a tapasztalatokat. Még nem vagyok elég bátor, ezért ez a visszafogottság. Lehet hogy venni kellene egy nagy levegőt, aztán nekilátni! Mi baj lehet ebből?

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek ezek a lámpák!
    Szerintem a tojáshéj színhez illenek mind a zöld, mind a kék árnyalatok.
    Ja és a szitakötőről csak annyit, hogy véleményem szerint szépséges motívum! Az biztos, hogy érdemes lépésenként haladni, de szerintem te nem tudsz mellényúlni!

    VálaszTörlés