Nagyon vékony és görbe volt, mit mondjak, eleinte nagyon szenvedtem. Nem lehet beleütni egy szöget, mert szétreped, a görbesége miatt ragasztani is nehéz, mert nem akar a helyén megállni.
Feltételes módban szó volt lépcsőről is, de azt nem vállaltam be. Úgy éreztem, az arányok miatt nagyon meredek lenne, másrészt eléggé kicentiztem az anyagot, nem volt lehetőség újat készíteni, ha valami nem úgy sikerül. Barbiknak készült a házikó, a kialakítást leginkább rám bízták, de szintenként legyen kettő helység, ennyi volt a kikötés.
Ha már nincs lépcső, legalább egyik szobából a másikba tudjon menni a kis Barbi. Csak olyan magasak azok a babák!
Ami még okozott némi fejtörést, ilyen vékony anyaghoz hogyan rögzítsem az elejét? Mert nyitni kell! Mennyi ablaka legyen és milyen? Ahogy akarom, ahogy nekem könnyebb - bízták ezt is rám. Én pedig így képzeltem el.
Még nem vitték el, majd valószínűleg holnap. Remélem tetszeni fog! Azért izgulok!
Viszont így a májusi tocsa osztás is elmaradt, ezért gyorsan pótolom. Tippeljétek meg mennyi négyzetméter anyagra volt szükség az elkészítéshez (csak faanyag). Jól kiszámoltam alig maradt valami, tehát a helyes válasz az, amennyit vásároltattam. Segítségként a ház pontosan egy méter magas. A helyes válaszért mindenkinek jár egy tocsa. Ha senki nem találja el, akkor a legközelebbi tippelő kapja meg. Mivel már régen jelentkeztem, kicsit hosszabb időt adok, hiszen újra ide kell találnotok. Mondjuk legyen június 08. péntek éjfél a határidő. Kellemes számolgatást kívánok!
Nagyon jó lett! És milyen klasszul ki lehet dekorálni. Gratula!
VálaszTörlés3 négyzetméter (szerintem) amúgy tök jó lett
VálaszTörlésMilyen ügyes vagy!!! Láss neki a sorozatgyártásnak, mert ez boltban nagyon drága! Lefesteni nem akarod?:)
VálaszTörlésKöszönöm! Tudjátok, festeni nem szeretek. Így egyeztünk, festés nélkül. Valahogy mégis én festek otthon, kívül-belül. De ennyi elég is. Sorozatgyártás? Nem is tudom... Az alapanyag 10000 Ft volt. Én is költöttem kb. 4000 Ft-ot, aztán kellene valami munkadíj is. Elég sok munka volt vele. Nem tudom a boltokban mennyibe kerülnek hasonlók, majd utána nézek. De félek, hogy 20-25000 Ft sok lenne érte. Meg aztán itt vannak hibák is, azért nem teljesen olyan, mintha profi asztalos készítette volna. De a megrendelőnek nagyon tetszett!
VálaszTörléskettőre tippelek, szuper lett!
VálaszTörlésAz én humán agyamnak ez nagyon fogós kérdés ám:))
VálaszTörlésDe azért tippelek,mondjuk 2,8 négyzetméter.